A Békés Megyei Hírlap és a BEOL sportodalán a napokban megjelent cikket szó szerint megjelentetem a mostani, legújabb bejegyzésemben. Ez csakis a 2009-es évre összeállított versenynaptáramat foglalja magába:

 


Zahorán Ádám nagy feladatokra készül az idén

 

Az elmúlt évben berobbant a hazai ultrafutók legjobbjai közé Zahorán Ádám, a mezőberényi Alföld TE és a TFSE futója, aki a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonon második lett.


A télen felépült a sarokcsontgyulladásból és megkezdte az edzéseket a TFSE szakembere, Molnár Tamás edző vezetésével. Terveiről a fővárosban tanuló fiatal elmondta, még nem alakult ki pontosan az idei programja. Az elképzelések szerint 2009-ben elsőként március 22-én rajthoz áll a Zágráb-Cazma 62 km-es szupermaratoni viadalon, majd április 4-én elindul Kisbéren a 100 km-es országos bajnokságon. Zahorán Ádám még nem döntött arról, hogy rajthoz áll-e májusban a Békéscsaba-Arad-Békéscsaba szupermaratonon, amelyen tavaly bronzérmes lett. A vizsgaidőszaktól függ, hogy elindul-e június elején a palicsi 100 km-es nemzetközi versenyen. A tehetséges futó szeretne ott lenni június közepén a belgiumi Torhoutban az idei 100 km-es Európa- és világbajnokságon. Zahorán Ádám őszi programja még képlékeny. Szeretne rajthoz állni október 19. és 23. között a Bécs-Pozsony-Budapest szupermaratonon. A tervek szerint decemberben Norvégiába utazik, ahol egy 24 órás viadalon indul. n V. L.


 
 
5 (2)
Jelentkezz be a szavazáshoz!

Még nincsenek kommentek. ()

Mondj valamit

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.

Ennek a blognak a kommentjei moderálva vannak, így ha a kommented nem jelenik meg azonnal, ne keseredj el, a blog gazdájának előbb jóvá kell hagynia.





Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.